Blog

Xiaomi Smart Band 7

MiStyle
MiStyle
2022.11.02 12:51
Xiaomi Smart Band 7

A Xiaomi Smart Band aktuális verziója minden területen egy picivel előbbre lépett.

A kütyü dizájnban az elődök nyomában halad, az apró készülékház ezúttal is szilikon pántba került, amelyből a töltés idejére egyszerűen kipattinthatod, ha akarod – erre elsősorban a szíj cseréjekor van szükség, hiszen az új, kompakt töltőfejnek hála az energia pótlása pánttal együtt is lehetséges. Előre lelőve a poént, tölteni nem fogsz túl gyakran, hiszen a Smart Band 7 egy feltöltéssel akár több hétig is működik, de intenzív használat mellett sem adja meg magát 7 napnál előbb. A szíj 16-22,4 cm közötti méretet vehet fel, ezzel a Smart Band 7 a vékony és vastag karhoz is tökéletesen tud illeszkedni. A gyári csomagolásban a fekete verziód találod meg, ha más színűt szeretnél, akkor azt külön tudod megvenni.

A Smart Band 7 kijelzője az előző generációhoz képest a számok alapján alig nőtt, mégis sokkal nagyobbnak látszik a 0,06 collal növelt, immáron 1,62 colos AMOLED panel. Mégpedig azért, mert a panel szélesebb; felbontása 152×486 pixelről 192×490 pixelre nőtt. Még így is keskeny, de 25%-kal nagyobb felülettel bír, mint az elődje, így sokkal több információ fér ki rajta olyan formában, hogy minden adat tisztán kivehető maradjon. Az előrelépés apróságnak tűnik, a grafikonok tényleg szebben mutatnak a 326 PPI-s panelen. Az AMOLED panel szinte a teljes előlapot elfoglalja, de az alsó részen pár milliméter azért még mindig „érintetlen”. A kijelzőt a sérülésektől egy megerősített üveglap védi, amelyre került még egy olyan bevonat is, ami az ujjlenyomatokat tartja távol. Gomb szokás szerint nincs, a vezérlés teljes egészében érintések segítségével működik – teljesen kényelmesen. A kijelző alapesetben csak akkor kapcsol be, amikor a kezedet felemelted, de új fícsör, hogy kérésre akár folyamatosan is mutathatja az időt – persze cserébe rövidebb üzemidővel kell számolnod.

A hátlapon nemcsak a töltő csatlakozók, hanem a szenzorok is érdekesek, amelyek a pulzusmérésben, a véroxigénszint (SpO2) mérésében és szervezet maximális oxigénfelvevő képességének (VO2) mérésben segítenek. Sőt, a szenzorok adatai alapján a kütyü akár az alvás minőségét is tudja követni, így ha éjjel-nappal a kezeden van, akkor folyamatosan képben lehetsz a tested működését illetően. Az órát még zuhanyozáshoz vagy úszáshoz sem kell levenned, hiszen víz- és porálló borítással látták el. A vízállóság ráadásul 50 méterig biztosított (5 ATM), így tényleg nincs miért aggódnod.

A Xiaomi Smart Band 7 operációs rendszert használ, a szoftver az okostelefonra telepíthető appal (Mi Fitness) együtt alkot kerek egészet. Utóbbi nemcsak a beállításokra szolgál, hanem arra is, hogy a mért adatokat hosszú távon tárold, illetve nyomon kövesd és elemezd. Ez logikus persze, hiszen a nagyobb képernyő sokkal jobb lehetőséget ad arra, hogy áttekintsd a lényeges információkat. Az app Android 6.0 vagy későbbi, illetve iOS 10 vagy későbbi rendszerre telepíthető. A kütyü és a telefon között a kapcsolat természetesen Bluetooth, az alacsony fogyasztás érdekében pedig a BT 5.2-es adapter a BLE kiterjesztést is támogatja.

A Xiaomi Smart Band 7 kezdőképernyője remekül testreszabható, hiszen 100-nál is több számlap közül lehet választani – ezek nemcsak az időt mutatják, hanem gyakorlatilag bármilyen, az óra által mért adat megmutatására felkészíthetők, így biztosan meg fogod találni közöttük azt, amelyik pontosan illeszkedik az elvárásaidhoz. (A számlapokat teljesen újratervezték, a megnövelt felbontás miatt.)

A Smart Band 7 egy fitnesz karkötő és egy alapszintű okosóra tudását egyesíti, hiszen amellett, hogy 110-nél is több sport esetében képes mérni az edzés, testmozgás intenzitását és fontos adatait, több olyan funkció is került bele, ami inkább az okosórákra jellemző. Az edzéstípusok többségét manuálisan kell elindítanod, de az öt alapmódot a Xiaomi Smart Band 7 automatikusan is fel tudja ismerni: ezek a futás, sétálás, futópad, evezés, illetve elliptikus tréner. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb meg a fitnesz funkciókat! Az óra nemcsak az adatok gyűjtésére képes, hanem arra is, hogy egyfajta digitális személyi edzőként tanácsokat adjon: például arra vonatkozóan, hogy az edzés intenzitását kell-e növelned, vagy hogy az elvégzett munka és a tested visszajelzései alapán a következő edzésig mennyi pihenőidőt ajánlott beiktatnod. A live adatok és a folyamatos monitor funkció segítségével az aerob és anaerob mozgásformák intenzitása egyaránt könnyen belőhető, így biztos, hogy sem túl laza, sem túl kemény nem lesz az edzésed. Érdekesség, hogy nemcsak egyedül, hanem akár párban is edzhetsz barátaiddal, amennyiben nekik is van Xiaomi Smart Band 7 karkötőjük; ebben az esetben háziversenyt rendezhettek, amelynek eredményét a mobil app segítségével követhetitek nyomon.

Hölgyek számára plusz funkció, hogy az óra a menstruációs ciklus követésére is használható.

Ami pedig az okosóra funkciókat illeti, a legfontosabb az értesítések és hívások kezelése, de emellett is van azért néhány app, ami sokszor hasznos lehet. Az óra használható például lámpaként, de feloldhatod vagy meg is keresheted vele a telefont. Van benne továbbá időjárás funkció, stopper és időzítő, valamint természetesen ébresztés is – igaz utóbbi nem mindenkivel kompatibilis, hiszen nem hanggal, hanem csupán rezgéssel tudatja, ha eljött az ébredés ideje. A kényelmi funkciók egyike, hogy az óra figyelmeztet arra, hogy ideje sétálni egy kicsit (mert egész nap csak ültél), valamint légzőgyakorlatokat is le tud vezényelni számodra, amikor túlságosan heves a pulzusod (azaz stresszelsz). A produktivitásod a „Ne zavarj” üzemmód bekapcsolásával növelheted, hiszen ilyenkor az óra nem mutatja az értesítéseket, illetve ott van még a Tomato Clock is, ami a „paradicsom” módszert követők számára biztosítja a 25 perces fókuszblokkok idaőtartamának mérését.

Egyes alkalmazásokhoz widget is tartozik, amelyek között jobbra-balra lapozással válthatsz. Szintén újdonság, hogy a widgetek részletes nézetet is kínálnak, amelyet érintéssel csalogatható elő.